Filozófiám

Hiszem, hogy az ügyvédkedést nem szabad egyszerű munkaként kezelni, és ezt a szakmát kizárólag csak úgy lehet, illetve érdemes művelni, ha arra kifejezetten hivatásként tekint az ember. Mindemellett tisztában vagyok vele, hogy sajnos mára az úgynevezett ügyvédi „ethos” egy elcsépelt kifejezéssé vált, és tartalmát tekintve számos tekintetben kiüresedett.

Mindezek ellenére hadd tegyek mégis egy kísérletet arra, hogy az alábbiakban meggyőzzem a jogkereső olvasót arról, hogy az ügyvédi szakma igenis hivatásrend, amelynek a gyakorlása során bizonyos alapelvek kiemelkedő jelentőséggel kell hogy bírjanak.

#1

Az ügyvéd nem elsősorban joggal, hanem emberekkel foglalkozik

Talán meglepően hat, hogy első helyen nem azt emelem ki, hogy az egyetemen summa cum laude minősítéssel végeztem vagy hogy a sokéves tapasztalatomat mely ügyvédi irodákban, illetve mely jogterületek kapcsán szereztem meg.

A fentiek szerint alapvetésként azt szeretném tehát az olvasó részére kiemelni, hogy az írott jogot a természetüknél fogva meglehetősen szubjektív módon (adott esetben pedig kifejezetten elfogultan) gondolkodó emberek alkalmazzák. Ennek megfelelően tapasztalatom szerint kiemelt jelentőséggel bír, hogy az ügyvéd a munkáját ne csak pusztán „a jog”, hanem ezzel párhuzamosan az eljáró nyomozó, az ügyész vagy a bíró karakterét, személyiségét is felismerve, illetve ezen felismerés figyelembevétele mellett végezze.

#2

Kiemelt tárgyi és gyakorlati tudás

Természetesen a fentiek mit sem érnek, ha a személyre szabott, határozott fellépés nem társul a tételes jog átfogó ismeretével. Itt utalnék arra is, hogy Magyarország (az ún. korlátozott precedensrendszer bevezetése ellenére) alapvetően különbözik az angolszász jogrendszerektől, azaz törvénykezés elsősorban az írott jogon és nem pedig az évszázadok során egymásra épülő jogeseteken alapul. Mindezek mellett természetesen a magyar (illetve az Európai Unió tagjaként az uniós) jog kapcsán is elengedhetetlen, hogy az eljáró szakember ne csak a törvény szövegét, hanem annak azt a tartalmában kifejtő, kiegészítő bírói gyakorlatot is ismerje.

Munkám során ennek megfelelően az írott jogon túl mindig az adott szakterület kiválóságai által írt jogirodalom, valamint a vonatozó bírói gyakorlat figyelembe vételével járok el.

#3

Vannak olyan ügyek, ahol nincs idő a halogatásra

Különösen a nagyobb irodákra jellemző, hogy az e-mailben küldött üzenetünkre való válaszra napokat, esetleg heteket kell várni vagy az ügyvéd, akivel mindenképpen beszélni szeretnénk folyamatosan elérhetetlen. Számomra fontos, hogy az esetemben ilyen ne fordulhasson elő, hiszen ez nemcsak hogy ellentmond annak az ügyfélközpontú szemléletnek, amit követek, de tudomásul kell venni, hogy vannak olyan ügytípusok (ideértve különösen a büntetőügyeket vagy az olyan családjogi helyzeteket, ahol kiskorú veszélyeztetettsége merül fel), amikor egyenesen az azonnali cselekvésen (vagy annak hiányán) múlik az ügy sikere. Minderre tekintettel az ügyfeleim részére rugalmasan elérhető vagyok a nap bármely szakában, illetve a hét bármely napján, mivel tapasztalatból tudom, hogy vannak olyan akut jogi problémák, amelyek nem tűrnek halasztást.

#4

Szintézis a nagy nemzetközi irodák és kis szakmai műhelyek között

Az egyetem alatt kötelező gyakorlati időmet egy tipikusan „kis ügyvédi irodában” töltöttem, végzett jogászként a karrieremet viszont egy budapesti székhelyű, kiterjedt külföldi ügyfélkörrel rendelkező nemzetközi ügyvédi irodánál kezdtem meg. Ezután egy közepes méretűnek mondható, neves büntetőjogi irodánál dolgoztam (illetve közreműködő ügyvédként a mai napig is együttműködöm velük).

Ennek megfelelően elmondhatom, hogy a magyarországi ügyvédek részére nyitva álló spektrum majdnem minden szegmensében dolgoztam, így alkalmam nyílt arra, hogy a praxisomban átvegyem és alkalmazzam mindazt ami az egyes irodatípusok kifejezett előnye (értve ez alatt például a nagy nemzetközi irodákra jellemző professzionális nyugati típusú, a szolgáltató szemléletre épülő hozzáállás ötvözését, a kisebb irodák kiemelten ügyfélközpontú, bizalmi viszonyon alapuló hozzáállásával).

Hogyan tovább?

Amennyiben kíváncsi arra, hogy mely jogterületeken szereztem jártasságot, illetve nyújtok jogi szolgáltatásokat, látogasson el weboldalam adott témával foglalkozó részére vagy írjon nekem közvetlenül a kapcsolat menüpont alatt.

Elérhetőségeim

Cím

Telefonszám

E-mail

A weboldal kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. A weboldalon való böngészés (beleértve az üzenetküldést) az azt látogatók és az ügyvéd között nem hoz létre ügyvédi megbízási jogviszonyt. A honlapon szereplő bármely információ nem minősül jogi vagy egyéb tanácsadásnak.

Copyright © 2024.  Design by Webjungle | Minden jog fenntartva.

Scroll to Top